Behajtás
Nem létező tartozásokra épülő FMH-gyár? - súlyos visszaélésekről számoltak be
Egy elsőfokú büntetőítéletre hivatkozva azt állítják, hogy valótlan adatokkal indított fizetési meghagyásos eljárásokkal több mint 27 millió forintot próbáltak megszerezni.
2026.08.06 18:34ma.huA Fizetési meghagyás – visszaélés, csalás Facebook-csoport újabb részleteket tett közzé egy olyan büntetőügyről, amely szerintük a fizetési meghagyásos (FMH) eljárás visszaélésszerű alkalmazására világít rá.
A bejegyzés szerint a történet két, 1956 után külföldre emigrált magyar állampolgárt érintett, akik évtizedek óta nem rendelkeztek magyarországi lakcímmel. Ennek ellenére – állításuk szerint – egy miskolci ingatlan állítólagos használati díjára hivatkozva fizetési meghagyásos, majd végrehajtási eljárás indult ellenük.
A csoport azt állítja, hogy az érintettek a szóban forgó ingatlanban soha nem laktak, egyikük pedig időközben valószínűleg elhunyt. A bejegyzés szerint a kérelmező a külföldi lakcímek ismeretében is magyarországi címet adott meg a közjegyzői eljárásban, ezért a hivatalos iratok kézbesítési vélelem alapján joghatályosan kézbesítettnek minősültek, miközben az érintettek ténylegesen nem szereztek tudomást az eljárásról.
A közlés szerint a Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítélete megállapította, hogy a vádlott jogtalan haszonszerzés céljából valótlan tények és adatok felhasználásával kezdeményezett fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárásokat. Az elsőfokú ítélet alapján a cél több mint 27 millió forint jogosulatlan megszerzése volt egyetlen ingatlannal összefüggésben.
A Facebook-csoport azt is állítja, hogy az általuk megismert dokumentumok alapján az ügy nem egyedi eset lehet. Szerintük a vádlotthoz dokumentumokkal igazolhatóan legalább 82 ingatlan-tulajdoni hányad köthető, és további hasonló ügyekben is folyamatban vannak büntetőeljárások, illetve nyomozások.
A csoport szerint a bemutatott eset egy olyan visszaélési módszerre hívja fel a figyelmet, amely a fizetési meghagyásos eljárás szabályainak kijátszásával, valótlan követelések érvényesítésére épülhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
- 22:51 Toroczkai jogerősen pert vesztett
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


