Időjárás
Egész héten meleg, napos idő várható
Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok.
2026.08.09 14:27MTIHétfőn jobbára felhőtlen, száraz időre van kilátás, majd délutántól nyugat felől megnövekedhet a felhőzet, és az Alpok irányából kis eséllyel egy-egy zápor, esetleg zivatar is érkezhet. A délies szél az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben olykor megélénkül, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre számíthatunk, zápor, zivatar csak kevés helyen alakulhat ki - a leginkább a nyugati, a délnyugati és az északkeleti országrészben. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 16-22 Celsius-fok valószínű, ennél melegebb a vízpartokon, a magasabban fekvő helyeken, a belvárosokban és a Kisalföldön lesz a hajnal. Délután 32-38 Celsius-fok várható, az Alföldön lesz a legmelegebb.
Szerdán túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos, száraz időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon olykor megerősödik. Hajnalban általában 17-24 Celsius-fok várható, délután 27-34 Celsius-fok valószínű, északkeleten mérhetjük a legalacsonyabb értékeket.
Csütörtökön felhőtlen vagy derült, napos, csapadékmentes idő várható. Főként az ország keleti felén megélénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 9 és 19, délután 28 és 33 Celsius-fok között valószínű.
Pénteken továbbra is felhőtlen vagy derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél a keleti, északkeleti országrészben néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 Celsius-fok között alakul.
Szombaton folytatódik a nagyrészt felhőtlen vagy derült, napos, száraz idő. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 8 és 20, a maximum 31 és 36 fok között lesz.
Vasárnapra jórészt derült vagy gyengén felhős, napos idő ígérkezik. Északnyugaton van némi esély záporra, zivatarra. A délire forduló szél megélénkül. A hajnali 10-22 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


