Média
Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
Azért döntöttek a pályázat meghirdetése mellett, mert valódi transzparenciát szeretnének megvalósítani és nem úgy eljárni, ahogy a Tisza párt köztársasági elnököt keresett.
2026.08.09 16:28MTIA Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba - közölte Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke vasárnap az MTI-vel.
Latorcai Csaba a KDNP frakciójának döntését ismertetve elmondta: várják azokat a keresztény, kereszténydemokrata gondolkodású, független és a médiában tapasztalatot szerzett szakirányú végzettséggel rendelkező pályázókat, akik megfelelnek a közmédia testület tagjaival szemben támasztott feltételeknek.
A felhívás szerint a Médiatanácsban a KDNP által delegált tag megjeleníti a kereszténység és a magyar kereszténydemokrácia alapelveit, értékeit, így különösen a keresztény értékrend és kultúra, a hagyományos családmodell, a nemzeti identitás és szuverenitás, valamint azemberi élet és méltóság feltétlen védelmét. Miután a Médiatanács tagja nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, párt nevében nem nyilatkozhat, a támogatott tag a kereszténydemokrata értékeket pártpolitikamentes alapon képviseli - rögzítették.
Latorcai Csaba rámutatott: azért döntöttek a pályázat meghirdetése mellett, mert valódi transzparenciát szeretnének megvalósítani és nem úgy eljárni, ahogy a Tisza párt köztársasági elnököt keresett.
A részletek elérhetők a KDNP honlapján a pályázatokat augusztus 25-ig a kdnp@kdnap.hu oldalon várják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


