"A történelem szemétdombja"
Felmosta a Hősök terét az Új Generáció
Léderer András, a szervezet elnöke az MTI-nek azt mondta, hogy akciójukra, amelynek a "Lemossuk a gyalázatot" nevet adták, annak nyomán került sor, hogy előző nap ott avatták fel a Magyar Gárda újabb 650 tagját.
2009.03.16 16:06MTIA politikus emlékeztetett: már akkor is tiltakoztak, és figyelmeztettek a veszélyekre, amikor 2007-ben az első gárdistákat avatták a Várban. Véleménye szerint az elmúlt hónapok romaellenes akciói azt mutatják, hogy jogos volt a tiltakozásuk.
A szabad demokrata ügyvivő hangot adott annak a véleményének is, hogy a március 15-i avatáson elhangzottak olyan nézetek, amelyek szavai szerint "a történelem szemétdombjára valók" nem méltók a magyar hősökről elnevezett térhez, de semmilyen más közterülethez sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06