Elültették, kisarjad
Der Standard: álnemzeti konszenzus Orbán körül, fasizálódó Gárda
A magyarországi romák elleni erőszak nem a semmiből lett - írta a Vetés beérik című csütörtöki jegyzetében a Der Standard liberális osztrák napilap kommentátora.
2009.02.26 10:53MTIA szerző szerint még csak a fasisztoid Magyar Gárda másfél évvel ezelőtti megalakulását sem lehet nullpontnak tekinteni, jóllehet a szervezet létrehozása mérföldkő volt a kisebbségek és a másságot képviselők elleni gyűlöletkeltésben.
Az Orbán Viktor volt miniszterelnök köré tömörülő populista jobboldal ugyanis már évekkel azelőtt szalonképessé tette az agresszív akaratérvényesítésről, a demokratikus intézmények semmibe vételéről és a szélsőjobboldali csavargók felhasználásáról zajló diskurzust egy álnemzeti "konszenzus" számára.
A kommentátor emlékeztetett arra, hogy Orbán volt az, aki 2002-ben történt leváltása után nem akarta elfogadni a demokratikusan megtartott választás számára kedvezőtlen eredményét. "Polgári köröket" szervezett, amelyek a hatalomból kiszorult "vezérük" mellett tüntettek. Könnyen megeshet, hogy ezeknek a felheccelt "polgári mozgalmároknak" egyike-másika ma a gárdával együtt masírozik.
"Vagyis kisarjad, amit korábban elültettek" - vélekedett a szerző. Szerinte hibás a baloldal is. A szocialisták 2002 óta megszakítatlanul kormányoznak, a fájdalmasan szükséges reformokba azonban nem vágtak bele. Ehelyett abba a tudatba ringatták a lakosságot, hogy "valahogy majd csak megoldódik minden".
A mulasztásért most, a gazdasági válság idején kétszeres árat fizetnek az emberek. Elkeseredettségükben sokan újra hallgatnak Orbán csábító szavára. A kommentátor azzal zárta a jegyzetét: fennáll a veszély, hogy a romlott mag továbbsarjadzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


