Belpolitika
Működő gyermekvédelem létrehozását követelte demonstráción Magyar Péter
A valódi megoldást tényleg az jelentené, ha direkt a pedofil bűncselekményekkel foglalkozó rendőri egységet hoznának létre?
2024.04.26 20:13MTIMűködő, a gyermekeket valóban védő gyermekvédelmi rendszer kialakítását követelte Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter volt férje a Belügyminisztérium épülete előtt megtartott demonstráción, pénteken Budapesten.
A szónok a hallgatósága előtt azt is követelte, hogy a kormány és a gyermekvédelmi hálózat fenntartásáért felelős Pintér Sándor belügyminiszter végre kérjen bocsánatot a bicskei gyermekotthonban pedofil abúzust elszenvedett gyermekektől.
Ugyanakkor felszólította a belügyminisztert, hogy menjen nyugdíjba, mert nem tudja ellátni a feladatát, a rendőrség mellett az oktatás és az egészségügyi irányítását sem.
A szónok úgy vélekedett, hogy a kormány által elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag nem jelenti a probléma kezelését, csak áthárítja a felelősséget a bíróságokra. Ugyanis a szigorítás nem visszatartó erő, sokkal inkább az, ha a lebukásnak valós a kockázata.
Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy egy nyolc hónapja ismert pedofil bűncselekmény esetében az első tanúmeghallgatásra és a gyanúsított letartóztatására csak azt követően került sor, hogy az esetet egy Facebook-posztban nyilvánosságra hozta.
Szerinte a valódi megoldást az jelentené, ha direkt a pedofil bűncselekményekkel foglalkozó rendőri egységet hoznának létre, illetve felszámolnák a gyermekvédelmi intézmények alulfinanszírozottságát. Ugyanis ma fele annyi szakember dolgozik a hálózatban, mint amennyire szükség volna - mondta a demonstráción Magyar Péter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06