Megdöbbentó a Nielsen kutatásának az eredménye!
Koplalunk? Emelkedő árak miatt kevesebb élelmiszert vásároltunk
Tizenegy európai országban - köztük Magyarországon is - az árak emelkedése miatt csökkent tavaly az élelmiszerek, háztartási vegyi áruk és kozmetikumok mennyiségben mért kiskereskedelmi forgalma - ismertették az ACNielsen kutatását.
2009.02.24 12:57MTIMagyarországon 2008. október-decemberben a boltok 3,5 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot adtak el, mint az egy évvel korábbi hasonló periódusban.
Tavaly az első negyedévben az eladott mennyiség stagnálását, a második negyedévben azonban 1,7, a harmadikban pedig 3 százalékos csökkenését regisztrálta a piackutató vállalat.
A Nielsen kutatásai alapján megállapította: már a gazdasági válság őszi berobbanása előtt megindult az élelmiszer-kiskereskedelem volumenének csökkenése. A tapasztalatok alapján azonban az élelmiszerek drágulását a mennyiségi forgalom csökkenése csak körülbelül hat hónappal később szokta követni, így az élelmiszerárak 2008 második félévi jelentős emelkedése is csak 2009-ben jelenhet meg - emelte ki Szalókyné Tóth Judit.
Magyarországon az élelmiszer és vegyi áru kiskereskedelem forgalma értékben 2007 negyedik negyedévében 9 százalékkal emelkedett, az előző év hasonló időszakához képest. Azóta az ütem minden negyedévben csökkent: 2008 első negyedévében 8,8 százalékra, a másodikban 7,4 százalékra, a harmadikban 5,7 százalékra, a negyedikben pedig 5,2 százalékra.
A magyar fogyasztók a gazdasági válság hatására olcsóbb helyeken vásárolták meg az élelmiszereket: jelentősen megnőtt a diszkont áruházak forgalma a tavalyi év utolsó negyedévében. Emellett emelkedett a viszonylag drága szupermarketek, valamint a drogériák forgalma is. Az európai átlaghoz képest Magyarországon a legalacsonyabb a vásárlói lojalitás az üzletek irányába: a vásárlók 22 százaléka boltot vált egy-egy akciós ajánlat miatt.
A Nielsen igazgatója kiemelte: mivel az emberek a prémium termékek miatt hajlandóak többet is fizetni, ha tudják, hogy jó minőséget kapnak, a vezető márkák megőrizték, vagy akár növelték is piaci részesedésüket az elmúlt évben. A piackutató felmérése azt is megállapította, hogy a magyar fogyasztók a válság miatt elsősorban a gázon és áramon, a műszaki, vagy a ruházati cikkeken spórolnak, míg a megkérdezettek csupán 41 százaléka spórol az élelmiszerekre fordított kiadásain.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


