Bajban a mezőgazdaság?
Gráf: 33 milliárd forintot vonnak el a mezőgazdaságtól a válság miatt
A mezőgazdaságban gazdálkodók 33 milliárd forinttal kevesebb állami támogatásban részesülhetnek 2009-ben a válság hatásainak csökkentése érdekében hozott kormányzati megszorítások miatt.
2009.02.23 12:39MTIErről Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beszélt hétfőn, kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
Gráf József kiemelte: az ország stabilitásának megteremtése érdekében hozott intézkedések ellenére az idén sem csökken, sőt kis mértékben emelkedik is az ágazat európai uniós támogatása 2008-hoz képest.
A forint árfolyamgyengülése miatt az összes - uniós és magyarországi - mezőgazdasági támogatás várhatóan 258 milliárd forint lesz 2009-ben, szemben az előző évi 233 milliárd forinttal.
Hangsúlyozta: az agrártárca 2010 január 1-ig elhalasztja a földalapú támogatási rendszer (SPS) bevezetését, mivel a folyamatban lévő alkotmánybírósági vizsgálat mintegy 800 millió euró uniós támogatás kifizetését veszélyezteti.
Kapcsolódó írások:
- Gráf szerint nem haldoklik a magyar mezőgazdaság, sőt
- Gráf szerint a tavalyinál jobb évet zárunk a mezőgazdaságban
- Mezőgazdasági termelők tüntetése Gyál és Alsónémedi közelében
- Gráf: Hazánk nem mondhat le az optimális mértékű fakitermelésről
- Kiss Péter: nincs napirenden Gráf József miniszterelnöksége
- A Fidesz kezdeményezi a mezőgazdasági bizottság összehívását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


