2010-től búcsút inthetnek a 13. havi nyugdíjnak?
Ötmilliárd forintot spórol a kormány a nyugdíj sarccal
Jövőre körülbelül ötmilliárd forint megtakarítást jelent az, hogy az újonnan nyugdíjba lépők már nem kapnak 13. havi nyugdíjat - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szerdán az m1 Nap-kelte című műsorában.
2009.02.18 09:13MTIA tárca vezetője szerint ez az összeg minden további évben halmozódni fog, azonban már nem öt-, hanem mintegy tízmilliárd forinttal. Így tehát az egy viszonylag gyorsan felhalmozódó többletet jelent majd a nyugdíjrendszerben - jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének jelenlegi kompenzációs rendszere 2010-ben is megmarad-e, Szűcs Erika úgy válaszolt: a szándék megvan hozzá. "Őszintén remélem", hogy forrás is lesz - tette hozzá. Szóba került a szociálpolitikai (szocpol) támogatás átalakításának rendszere is, amellyel kapcsolatban elmondta, a szocpol igénybe vételéhez szükséges 30 százalékos, tervezett önerő készpénzben értendő, amit előre le kell majd tenni, a forrása azonban bármi lehet.
Azzal kapcsolatban, hogy a szociális tárcának mennyit kell megspórolnia idei költségvetéséből, Szűcs Erika közölte: 16-26 milliárd forint közötti az az összeg, amelyet a minisztériumnak meg kell takarítania. Ebből várhatóan 10-20 milliárd forintot tesz majd ki a gáz- és távhőtámogatás területére előírt megtakarítási kötelezettség - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


