Figyeljünk oda másokra is a hidegben!
Szűcs Erika: a legnagyobb gond a lakhatással rendelkezők fagyhalála
Az idei rendkívül hideg tél nagyon sok áldozatot szedett, januárban eddig 40-en fagytak meg; ezen szerencsétlen emberek többségének volt fedél a feje fölött, mindössze egynegyedük volt hajléktalan - mondta el Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter hétfőn Budapesten.
2009.01.12 16:44MTIA legnagyobb gond a lakhatással rendelkezők fagyhalálának magas száma, ezen viszont a kormányzat csak részben tud segíteni, elsősorban úgy, hogy hozzájárul az energiaköltségekhez - mondta sajtótájékoztatóján a tárcavezető, hangsúlyozva, a hajléktalan-ellátás a krízishelyzetben történő működés szempontjából rendezett.
Hozzátette: a lakhatási támogatás normatívája 2009-ben 425 forintról 450 forintra emelkedett négyzetméterenként, illetve úgy döntöttek, hogy az úgynevezett védendő fogyasztók esetében, tehát a szociálisan rászorulóknál és a fogyatékkal élőknél az adósság felhalmozódásakor sem engedik a szolgáltatás megszüntetését. Kitért arra, hogy a fagyhaláleseteket megvizsgálva megállapították: a kapacitások, a finanszírozás és a krízishelyzetben történő működés szempontjából a hajléktalan-ellátás rendezett.
A hajléktalanok ellátását szociális munkások, diszpécserszolgálatok segítik minden régióban, s több "krízisautó" is szolgálatban van - mondta.
Az egészségügyi ellátás az egyik legfontosabb feladat ebben az időszakban - hangsúlyozta Szűcs Erika.
Elmondta, hogy hajléktalanokat ellátó orvosi rendelő jelenleg vidéken húsz, Budapesten hat helyen működik. Több 24 órás egészségügyi centrum is fogadja a hajléktalanokat, ezekhez "lábadozó-férőhelyek" is csatlakoznak, ebből Budapesten jelenleg 95 van, Miskolcon és Pécsett összesen 28, s hasonlóakat hoznak létre Debrecenben, Szegeden és Veszprémben.
Azzal kapcsolatban, hogy sokan úgy fagytak meg, volt fedél a fejük fölött, a miniszter szólt arról, több helyen bevezették a kártyás mérőórákat a villamosenergia- és a földgáz-szolgáltatásban, amelyekhez az önkormányzatok hozzájárulhatnak.
Így elérhető, hogy a kártyás mérőórák finanszírozásán keresztül biztosított legyen az energiaellátás a háztartásokban - hangsúlyozta.
Mint mondta, a krízishelyzetek kialakulásának megakadályozásáért a minisztérium javasolja olyan kormányrendelet megalkotását, amely előírja az energiaszolgáltatóknak, hogy a gázellátás, illetve az elektromosenergia-ellátás megszüntetését kötelezően jelentsék be az illetékes jegyzőnek - így az önkormányzat megtehetné a szükséges lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06