30 percre 210 forint lesz a jegy!
Nemsokára mobiltelefonnal is lehet BKV-jegyet venni
Mobiltelefonnal lehet BKV-jegyet venni a tervek szerint nyártól - közölte Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel. A mobiljegy technikai részleteiről még a fővárosi önkormányzatnak is döntenie kell.
2009.02.09 16:40MTIA közgyűlés tavaly decemberben fogadta el az sms-jellegű mobiltelefonos BKV-jegyvásárlási megoldást. Eszerint a 499 forintért mobiltelefonnal vásárolható jeggyel hétköznap 60 percet, hétvégén és éjszaka pedig 90 percet lehetne utazni - mondta.
A fővárosi közgyűlés feltehetően márciusban, esetleg áprilisban dönthet a mobiljegy technikai paramétereiről, a BKV pedig a közbeszerzési eljárás lefolytatása után akár már nyáron életbe léptetheti a mobiljegyet - mondta Nyáry Krisztián. Egy, a decemberi közgyűlésre készült háttéranyagból kiderült, hogy a BKV-nak egyszeri költségként, kétmillió forintért mobiltelefonokat kell vásárolnia a jegyellenőröknek. A cég számításai szerint az első évben a vonaljegy-vásárlások három százaléka történne mobiltelefonnal. Ez a féléves tesztidőszakban 340 ezer mobiljegy-értékesítést jelentene.
A mobilszolgáltató ebből 25 millió forint jutalékot kapna. Pécsett múlt héten csütörtökön jelentették be, hogy mobiltelefonról is megvásárolhatók a helyi járatú buszjegyek és bérletek. Bata László, a Pécsi Közlekedési Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója akkor elmondta, hogy a szolgáltatás az iziSHOP mobil vásárlási rendszerben, nem telefonszámról, hanem kártyaadatok megadásával, bankkártyáról történik, így a jegyek árát sem plusz kényelmi díj, sem SMS-költség, mindössze a rendeléshez szükséges mobil internetes kapcsolat néhány forintos díja terheli.
Első alkalommal telepíteni kell a rendszert, utána minden további jegyvásárlás mindössze néhány percet vesz igénybe. A 210 forintért váltható 30 percre és az 500 forintba kerülő 120 percre szóló jegyek, s a bérletek érvényességük megszűnését színváltoztatással jelzik a telefon kijelzőjén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


