Több atrocitás érte az ellenőröket!
Kórházba szállították! Bliccelők bántalmazták a BKV jegyellenőreit
Jeggyel nem rendelkező utasok bántalmazták a főváros közlekedési cégénél dolgozó ellenőröket, egyiküket kórházba kellett szállítani, a másikuk - egy nő - pedig könnyebb sérüléseket szenvedett - írja a BKV közleményében.
2009.01.20 15:16BKVA közlemény szerint egy ellenőrnőt fellöktek a kisföldalatti Kodály körönd megállójában még pénteken, szombaton pedig az 1-es villamos vonalán ütöttek meg ököllel egy másik, munkáját végző ellenőrt.
A cég azt közölte, hogy a Kodály körönd állomásnál az ellenőrnő - szokásos munkáját végezve - az utasokat a jegyük felmutatására kérte. Egy nő azonban nem volt hajlandó eleget tenni ennek a kérésnek, majd miután az ellenőr újból felhívta erre az utas figyelmét, a nő megpróbálta kikerülni őt. Ez azonban nem sikerült, az utas pedig szándékosan fellökte a munkáját végző ellenőrt, aki az incidens során könnyebben sérült - olvasható a közleményben.
Az eset után a VI. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított a támadó ellen, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak alapos gyanúja miatt - közölte a BKV. A másik esetben az 1-es villamoson egy fiatalember - aki érvényes jeggyel vagy bérlettel nem rendelkezett - a pótdíjazás minden formáját elutasította és a villamosról sem volt hajlandó leszállni.
Az ellenőr munkáját tovább folytatta, amikor az ismeretlen fiatal férfi utánament és ököllel arcon vágta - áll a közlekedési társaság közleményében. Az eset következtében az ellenőr szája felrepedt, fogsora megsérült.
Az ismeretlen férfi ezt követően a villamosról leszállt és távozott. Az ellenőrt mentő szállította kórházba. A BKV szerint többször előfordult már, hogy munkájukat végző ellenőröket ért durva bántalmazás. A BKV értetlenül áll a történtek előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


