Két szavazással tárgyalhatja a Ház
Gyurcsány: van fontosabb dolgunk a parlament feloszlatásánál
Feloszlatná az Országgyűlést a Fidesz és a KDNP március 8-i hatállyal, és azt szeretnék, ha a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen már napirendre vennék az erről szóló indítványukat - jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kedden, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
2009.01.27 16:12MTIMSZP: katasztrófát okozna
Ha a Fidesz nem vet számot azzal, milyen katasztrófát okozna a gazdasági világválság közepette egy előrehozott felelőtlen választási kampány és a velejáró gazdasági és politikai bizonytalanság a magyar gazdaság, a magyar munkahelyek, a magyar forint számára, az nagyon nagy baj.
Ha számot vet vele, és a saját hazája érdekénél fontosabbnak tartja a hatalom megszerzését, az még nagyobb baj. Ha a Fidesz komolyan gondolja, hogy a nemzeti összefogás helyett a politikai hidegháborúnak van itt az ideje, az nagyon nagy baj.
Az MDF támogatná?
Dávid Ibolya, az MDF elnöke az MTI-nek azt mondta: a demokrata fórum nem zárkózik el a Fidesz javaslatától, hiszen korábban maga is kezdeményezte a parlament feloszlatását. Hozzátette azonban: először a Fidesz részletesen fejtse ki, hogy mi az a gazdasági program, amellyel rendbe tenné a sokévnyi felelőtlenség miatt előállt válságot, és ha ez hiteles program, és jó Magyarországnak, akkor az MDF támogatja a parlament feloszlatását.
Véleménye szerint a csütörtöki parlamenti ülés kiváló alkalom arra, hogy "a Fidesz megmutassa igazi arcát", azt, amelyik jót tenne Magyarországnak. Várjuk a programot, és ha az felelős, reális, akkor az MDF partnere lesz a Fidesznek - tette hozzá Dávid Ibolya. Gazdasági válságban vergődik az ország, ma csak megoldásokról lehet beszélni: arról, hogyan kerülje el Magyarország az összeomlást - emelte ki az MDF elnöke.
![]() | [2/2] | |
|
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06