Évforduló
Trianon 100 - Apponyi beszédét feldolgozó történelmi dráma látható a Duna Televízióban
Apponyi valószínűleg tisztában volt azzal, hogy Magyarország sorsa nem 1920-ban Trianonban dőlt el, hanem jóval korábban, háttértárgyalásokon, politikai alkukon.
2020.06.03 00:30MTIA beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében címmel látható történelmi dráma a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából június 4-én 20 óra 15 perckor a Duna Televízióban - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.
Medveczky Balázs, a Duna csatornaigazgatója a műsorban elmondta: a filmet a keszthelyi Festetics-kastélyban forgatták Rátóti Zoltán mint Apponyi Albert főszereplésével, Georges Clemenceau-t Dánielfy Zsolt alakítja. A filmben sok szereplővel, gyönyörű környezetben és fantasztikus díszletek között idézik meg a kort, a beszédet Máthé Áron történész szakértő magyarázataival megszakítva dolgozzák fel. A film forgatókönyvét Csillag Mano, Kálomista László és Máthé Áron írta - tette hozzá.
A történelmi dráma azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttség vezetőjeként Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el.
Medveczky Balázs kiemelte: Apponyi csak arra kapott lehetőséget, hogy egy beszédet mondjon, ebben kellett összefoglalnia mindent, s ezt dolgozták fel filmes eszközökkel. Mint mondta, Apponyi valószínűleg tisztában volt azzal, hogy Magyarország sorsa nem 1920-ban Trianonban dőlt el, hanem jóval korábban, háttértárgyalásokon, politikai alkukon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


