Évforduló
Trianon 100 - Centenáriumi emlékműsor és emlékkonferencia lesz az NKE-n
Centenáriumi emlékműsor és emlékkonferencia lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) június 4-én.
2020.05.27 21:30MTIKifejtették: az NKE 2020 februárjában hirdette meg a nemzeti összetartozást középpontba helyező, elsősorban fiataloknak szóló programsorozatát. A Trianon 100 keretében az NKE egyetemi oktatói és kutatói, valamint a téma elismert szakértőinek segítségével próbálja bemutatni a Trianonnal kapcsolatos komplex kérdéseket. Ezek közé tartozik például az elmúlt száz év mérlegének megvonása, a téma közigazgatási, rendészettudományi, hadtörténelmi és diplomáciatörténeti vonatkozásainak egyedi megjelenítése.
A kutatómunka eredményeként egy minden eddiginél részletesebb térképtár és tanulmánykötet is készül. Mindemellett az egyetem a fiatalok megszólítására esszé- és fotópályázatot is hirdetett.
Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján egy egész napos emlékkonferenciát tervezett az egyetem. A járványügyi helyzetből adódóan viszont a Ludovika TV-n láthatnak reggel 9 órától délután két óráig emlékműsort az érdeklődők. Az elismert szakértők közreműködésével megvalósuló programban többek között szó lesz a békeszerződés előzményeiről, annak a nemzetpolitikára, a honvédelemre, a fiatalokra és a kultúrára gyakorolt hatásairól, valamint az intézmény által meghirdetett programok eddigi eredményeiről is beszámolnak majd az egyetem vezetői, kutatói és oktatói. Így többek között bemutatják a Trianonról készült emlékkötetet is.
Ezen a napon egy tematikus webináriumi emlékkonferencia 28 előadása is elérhetővé válik a Ludovika Webináriumban, a Trianon 100 menüpont alatt. Az előadások, amelyek 2020 őszén tanulmánykötet formájában is elérhetők lesznek, szekciókra bontva tekinthetők meg a https://ludovikawebinar.uni-nke.hu/hu/channels oldalon. Az emlékműsort az egyetem YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán lehet majd követni: https://www.facebook.com/uni.nke; https://www.youtube.com/user/NkeUni.
További információ található a https://trianon100.uni-nke.hu/ oldalon - áll az NKE közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


