Bűnügy
Vádat emeltek hat férfi ellen százmilliós költségvetési csalás miatt
Az ügyészség letöltendő - három bűnsegéd esetén beismerés esetén végrehajtásában felfüggesztett - börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, közügyektől és gazdasági társaság vezetéstől eltiltásra ítélést, és az 'ötletgazdával' szemben vagyonelkobzást is indítványozott.
2020.03.25 09:35MTIVádat emeltek hat férfi ellen, aki több mint százmillió forinttal rövidítette meg a költségvetést - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint egy negyvenhét éves férfi egy, az építőiparban tevékenységet folytató cég ügyvezetőjeként fiktív számlákat fogadott be. Rávette a cége segédmunkásainak egy részét, hogy alapítsanak színleg működő társaságokat, és mások cégei által kiállított számlákat is befogadott.
Ezek a társaságok papíron az építőipari cég egyedüli alvállalkozói voltak, és meghatározott időszakonként cserélődtek.
A Fővárosi Főügyészség hat férfi ellen emelt vádat különösen nagy, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt a Fővárosi Törvényszéken.
Az ügyészség letöltendő - három bűnsegéd esetén beismerés esetén végrehajtásában felfüggesztett - börtönbüntetésre, pénzbüntetésre, közügyektől és gazdasági társaság vezetéstől eltiltásra ítélést, és az "ötletgazdával" szemben vagyonelkobzást is indítványozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


