Bűnügy
Vádat emeltek egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetője ellen
Egy karácsonyi mulatozás vezetett halálos késeléshez huszonöt évvel ezelőtt, a Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy tavaly elfogott férfi ellen.
2020.03.25 00:30MTIAz ügyészség kedden közölte az MTI-vel, hogy a vádlott, egy negyvenkilenc éves koszovói férfi - aki 1994 szeptemberétől Budapesten lakott álnéven - 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka néhány ismerősével előbb egy étteremben, majd egy XVI. kerületi panzió bárjában szórakozott. A vádlott ittas állapotba került, és több vendéggel kötekedett.
A vádlott és a szintén jugoszláv állampolgársággal rendelkező sértett a panzió bárjában hajnali 5 óra körül szóváltásba keveredett, és dulakodni kezdtek. A vendégek szétválasztották őket, de a vádlott - a fogásból kiszabadulva - a sértetthez lépett, és egy késsel háromszor mellkason szúrta, majd elmenekült.
A sértett a helyszínen életét vesztette.
A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, a büntethetőségének elévülése emiatt többször megszakadt, végül 2019-ben Szlovéniában fogták el európai elfogatóparancs útján.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, ennek végrehajtását követően pedig a férfit utasítsa ki Magyarország területéről.
A vádlott letartóztatásban van - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


