A tűzoltókat 400-szor riasztották az ünnepek alatt
Gyertyát, csillagszórót gyújtani és jégre menni is veszélyes!
Mintegy 400 riasztást kaptak a tűzoltók a karácsonyi ünnepek alatt, és a 24-e óta eltelt négy napban tizenöten haltak meg, közülük nyolcan közlekedési balesetben.
2008.12.28 09:38MTIMintegy 400 riasztást kaptak a tűzoltók a karácsonyi ünnepek alatt, és a 24-e óta eltelt négy napban tizenöten haltak meg, közülük nyolcan közlekedési balesetben- tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t vasárnap.
Dobson Tibor szóvivő elmondta, hogy a riasztások fele tűzeset, másik fele műszaki mentés volt, az utóbbi esetekben többnyire közlekedési balesetekhez kérték a tűzoltók segítségét.
Hozzátette, hogy mintegy hatvan riasztás vaklárma vagy téves jelzés volt, ez azonban nem tér el az átlagostól. Négy nap alatt nyolcan veszítették életüket az utakon, 54-en pedig megsérültek.
Egy ember tűzesetben, egy pedig szén-monoxid- mérgezésben hunyt el. Három halottat vízből emeltek ki a tűzoltók, további két esetben pedig azért kérték a segítségüket, hogy bejussanak az elhunytak lakásába.
Karácsonyfatűzhöz illetve adventi koszorú okozta tűzhöz az idén eddig viszonylag kevés esetben, 25-ször kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a vízkeresztig tartó időszakban még emelkedni szokott az ilyen esetek száma.
Megjegyezte, hogy a száradó karácsonyfákon egyre veszélyesebb csillagszórót vagy gyertyát gyújtani.
Dobson Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a hideg időben, ami az előrejelzések szerint a következő napokban is folytatódik, megindult a szabadvizek jegesedése.
A jég azonban még sehol nem alkalmas korcsolyázásra, téli sportolásra, biztonsággal csak a tíz centiméternél vastagabb jégrétegre lehet rálépni.
A szóvivő emlékeztetett, hogy az időjárás függvényében, egy-egy téli szezonban 20-25 jégről mentéshez szokták riasztani a tűzoltókat, és sajnos a jeges vízbe esésnél csekély a lehetősége az életmentésnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


