Légi közlekedés
London-Gatwickre és Oslóba indít járatot a Wizz Air
Újabb londoni repülőteret tesz elérhetővé Budapestről a Wizz Air a jövő nyári menetrendi időszakban, és Oslóba is elindít egy új járatot a magyar hátterű diszkont légitársaság április elején.
2018.11.23 01:30MTIA cég csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, London második legforgalmasabb repülőterére a Wizz Air naponta közlekedik majd, Oslóba hetente négyszer közlekednek majd a járatok. A két új célállomás mellett három városba, Frankfurtba, Tel-Avivba és Szentpétervárra növelik a heti járatszámot.
A bővítést azt teszi lehetővé, hogy újabb Airbus A321-es érkezik a budapesti bázisra. A Wizz Air jövőre heti 17 járatindítással bővíti budapesti menetrendjét, amellyel a magyar fővárosból elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik, ez 8 százalékos bővülésnek felel meg az előző évhez képest.
A Budapesten szolgálatba álló, valamint a korábban bejelentett, 2018 decemberében Debrecenbe érkező Airbus A321-es repülőgéppel a Wizz Air magyarországi flottája 16 tagúra növekszik, ebből 14 a budapesti, 2 pedig a debreceni bázison teljesít majd szolgálatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


