Ilyen is van
Kövér utas mellé ültették, beperelte a légitársaságot
A férfi annyira kényelmetlenül ült, hogy megfájdult a háta.
2018.11.17 12:09ma.huPert indított a British Airways ellen egy 51 éves férfi. Stephen Prosser jegye egy nagyon kövér utas mellé szólt, összébb kellett húznia magát az ülésen, mert a túlsúlyos útitárs átlógott az ő területére. A férfi annyira kényelmetlenül ült, hogy végül megfájdult a háta - írja a Guardian.
Prosser perindító keresete szerint a mellette ülő férfi 190 centi magas és 140 kiló volt. Hiába jelezte a személyzetnek, hogy meg fog fájdulni a háta, ha összehúzódva kell eltöltenie a következő 12 órát, nem biztosítottak neki másik helyet.
Utastársának azonban nem szólt, hogy gondban van.
Prosser amiatt is panaszkodott, hogy a mellette ülő utas karja átlógott az ő kartámaszára, és amikor letette a kezét, annak súlya állandóan maximálisra emelte a hangerőt a férfi fejhallgatójában.
A férfi azt állítja, a kényelmetlen utazás miatt súlyosbodott 12 éves hátproblémája, mely az életére is kihatott: nem tudott eleget dolgozni és a biciklizést is abba kellett hagynia.
A British Airways másként látja a történteket. A légitársaság szerint Prosser túloz, a mellette ülő utas magas volt ugyan, de nem volt túlsúlyos és nem is lógott át a férfi helyére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


