Továbbra is bizonytalan a vonatközlekedés
Vasutassztrájk: Karácsonykor nem, amúgy igen!
Csütörtökön is bizonytalan a vasúti menetrend a VDSZSZ Szolidaritás munkabeszüntetése miatt, ezért útvonal-rövidülésekre és jelentős késésekre kell számítani - tájékoztatta Kavalecz Imre, a Máv Zrt. sajtófőnöke.
2008.12.18 11:33MTISzegeden nem járnak a vonatok, az utasok véleménye megoszlik
Vegyes véleménnyel voltak a vasutassztrájkról az utazók csütörtökön reggel Szegeden; a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete által már ötödik napja fenntartott munkabeszüntetést sokan megértéssel fogadták, míg mások szerint be kellene fejezni, mert elég kárt okozott - tapasztalta az MTI tudósítója a buszpályaudvaron.
A Tisza-parti városból egyébként csütörtökön reggel sem indult vonat a fővárosba, ezért a reggeli buszjáratok megteltek. A Tisza Volán továbbra is dupla buszokat indít a vonalakon. A VDSZSZ helyi vezetője, Veréb Olga az MTI-nek elmondta: a szegedi Nagyállomáson a reggeli váltást követően több mint harmincan nem vették fel a munkát.
A kiskundorozsmai állomáson a sztrájk szempontjából fontos munkatársat az állomásfőnök leváltotta, így ott fogadnak és indítanak is járatot, igaz nem menetrend szerint, hanem időnként. A Rókusi pályaudvarról Békéscsabára közlekednek a vonatok, de Békés megyében több helyen nincs közlekedés. Két napja nem járnak a vonatok a Mezőtúr, Orosháza, Mezőhegyes vonalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06