Dávid Ibolyát hibáztatják a fiatalok?
IDF: MDF vezetése politikai és morális válságba dodortja pártját
Az MDF vezetése politikai és morális válságba sodorta a Magyar Demokrata Fórumot - közölte Lasztovicza Gábor, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) elnöke a szervezet XXIII. országos gyűlése után szombaton.
2008.12.13 16:01MTIA budapesti sajtótájékoztatón Lasztovicza Gábor elmondta: az IDF országos gyűlése határozatot fogadott el az MDF jelenlegi helyzetéről, amelyben kifejtik, hogy az MDF tisztújításának jogilag és morálisan egyaránt megkérdőjelezhető körülményei nem a 15 éve elhunyt Antall József, hanem "a széthúzás szellemét hozták a pártba".
Megjegyzik azt is, hogy elutasítják az MDF vezetőinek ultimátumát, amellyel bele akartak szólni az IDF tisztújítási folyamatába. Lasztovicza Gábort 48 igen és 5 nem szavazattal választották két évre az IDF elnökévé.
A küldöttek az alelnökök közé szavazták Almássy Kornél (korábban MDF-es, most független) országgyűlési képviselőt is. A sajtótájékoztatón Almássy Kormél elmondta: felszólítják az MDF vezetését, hogy térjen vissza az antalli jobbközép politizálás irányába.
Az MTI kérdésére, miszerint a szombati országos gyűlés után hogyan alakul az MDF és az IDF viszonya, Lasztovicza Gábor közölte: két szervezet kapcsolatát ultimátumokkal nem lehet javítani. Hozzáfűzte, hogy nyugodt, békés kommunikációra lenne szükség, ez segítené a kérdések megtárgyalását.
"Nem kívánunk semmilyen, korábban kötött egyezséget felrúgni" - hangsúlyozta. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, hogy ha továbbra is az Almássy Kornélhoz hű vezetés irányítja majd az IDF-et, akkor megszűnhet az ifjúsági szervezet és az MDF közötti együttműködés. Dávid Ibolya MDF-elnök ugyanis azt üzente az ifjúsági szervezet több vezetőjének, hogy "a jó viszony érdekében tanácsos volna" kihagyni - az MDF-ből ősszel kizárt - Almássy Kornélt és híveit az IDF-ből - értesült a napilap.
Az MDF Országos Választmánya október 29-én hagyta jóvá Almássy Kornél kizárását és párttagságának törlését a Magyar Demokrata Fórumból. Az MDF-frakció ezt megelőzően, szeptember 26-án egyhangú szavazással zárta ki soraiból Almássyt, ezt a döntést 29-én megerősítette. Herényi Károly frakcióvezető akkor hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája vállalhatatlan. A kizárás előzménye, hogy Almássy Kornél szeptember 25-én sajtótájékoztatót tartott az MDF elnökjelöltségétől való visszalépésének okairól. Közölte, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették, mielőtt úgy döntött, hogy visszalép. Almássy több ügyet is a Nemzetbiztonsági Hivatallal hozott kapcsolatba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


