Az MDF háromféle módon mentette meg Gyurcsánt
Fidesz: a kormányoldal fizetett az MDF szavazataiért
Az MDF-frakciót négy év alatt kétszer mentette meg a kormánypárti többség, ez a fizetség szavazataiért - jelentette ki Balsai István, a Fidesz képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
2008.12.03 15:27MTIEmlékeztetett: 2004-ben, már Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt, a 24 fősből 8 főssé váló MDF-frakciót legalizálta a kormánypárti többség.
Legutóbb pedig Vas János kiválása után szűnt meg az MDF frakciója, de Lengyel Zoltán belépésével, a kormánypárti többség nyílt házszabálysértésével, a folytonos működés fenntartásával ismét fizettek az MDF szavazataiért - mondta Balsai István.
A politikus szavai szerint az MSZP-MDF-koalíció szinte minden intézményrendszerben zavartalanul működik. Balsai István példaként az Országos Rádió és Televízió Testületben (ORTT) és a Fővárosi Közgyűlésben való rendszeres együttműködést hozta fel, de kitért arra is, hogy az MDF támogatta a vizitdíjat és fellépett az arról szóló népszavazás ellen.
A Fidesz képviselője kiemelte: az MDF az interpellációs szavazásokról távolmaradással is segíti azok elfogadását, legutóbb pedig közös költségvetési módosító indítványt jegyzett Herényi Károly frakcióvezető a szocialistákkal. Megjegyezte: az MSZP és az MDF együtt fogadott el egy olyan adómódosítót, amely az off-shore cégekből kapott osztalékot teszi adómentessé.
Gyurcsány Ferenc korábban azt ígérte, ha az Országgyűlés nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést, akkor lemond, ám az adótörvényeket az MDF szavazataival elfogadta a parlament. Az MDF háromféle technikával mentette meg Gyurcsány Ferencet az adótörvények szavazásakor - fogalmazott Balsai István.
Mint sorolta, Boross Péter volt miniszterelnök a szavazás előtt egyszerűen kisétált az ülésteremből, az MDF elnöke a múlt héten a szavazás elől Rómába, most pedig Stuttgartba "menekült", öt MDF-s pedig igennel szavazott az adótörvényekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06