Katasztrófavédelem
A főváros öt kerületében is irtják a szúnyogokat a héten
A héten számos, az elmúlt időszak viharos időjárása miatt elmaradt munkát is pótolnak.
2018.07.03 06:27MTIJúlius első hetében az ország 199 településén, ezen belül a főváros öt kerületében, összesen 56 ezer hektárnyi területen folytatódik az országos szúnyoggyérítési program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-t.
Hajdu Márton közölte: a héten számos, az elmúlt időszak viharos időjárása miatt elmaradt munkát is pótolnak.
Emlékeztetett: június utolsó hetében a Dráva mentén, a Szigetközben és Szolnok térségében, a Balaton környéki településeken, valamint a Velencei-tó térségében, a főváros egyes kerületeiben és Békés megyében irtották, illetve irtották volna a vérszívókat, azonban a viharos, erős széllel járó időjárási front miatt a kezelések többségét el kellett halasztani.
A következő napokban elsősorban az elmaradt kezeléseket pótolják: Békés megyében, Budapesten, a Balaton körüli településeken, a Dráva mentén és a Szigetközben, valamint Mohács térségében terveznek további gyérítést - mondta.
Hangsúlyozta, hogy a szúnyogirtáshoz használt vegyszerek alkalmazását a közegészségügyi hatóság jóváhagyta, a hatóanyagot engedélyezte az Európai Unió. Ugyanakkor szakértők ellenőrzik a gyérítés hatékonyságát, ahol pedig a permetezés nem volt eredményes, ott a kivitelezők megismétlik az eljárást.
Arról is szólt: a katasztrofavedelem.hu weboldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte a szóvivő.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06