Családtámogatás
Már 66 ezer család vette igénybe a csokot
A támogatásra fordított összeg már meghaladta a 180 milliárd forintot.
2018.01.28 07:30MTIMár 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.
Novák Katalin közölte: a csok egyre népszerűbb, évről évre többen igénylik, a támogatásra fordított összeg pedig már meghaladta a 180 milliárd forintot.
Elmondta azt is, hogy ezen a héten tárgyalta a családügyi kabinet a csok egyszerűsítésére vonatkozó javaslatokat, a jövő héten pedig a kormányülésen is előterjesztik ezeket. Elfogadásuk esetén nemsokára csökkenhetnek majd az otthonteremtési kedvezmény adminisztratív terhei.
Emlékeztetett, idén további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye, emellett pedig új támogatási formákat is bevezetnek. A köldökzsinórprogramon keresztül kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a nem Magyarországon született, de magyar állampolgárságú gyerekekre is.
Ettől az évtől harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően hányadik gyermekük születik - igényelhetik hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését - ismertette Novák Katalin.
Az államtitkár kiemelte, a sokféle támogatás csak akkor ér valamit, ha az érintettek tudnak is róla, ezért közérthető kiadványokon keresztül is szeretnék eljuttatni az információkat az emberekhez. A csokról, a családok által igénybe vehető támogatásokról és a köldökzsinórprogramról szóló információs füzetek a kiállítás ideje alatt elérhetők a minisztérium standján, ahol a tárca munkatársai a felmerülő kérdésekre is válaszolnak - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06