Gazdasági válságra hivatkoznak..
A kormány szerdán tárgyal a csoportos elbocsátásokból adódó feladatokról
A kormány szerdai ülésén jelentést hallgat meg és döntéseket hoz a gazdasági válság nyomán kialakuló foglalkoztatási feszültségek enyhítését célzó intézkedésekről - közölte Tukacs István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára kedden az MTI-vel.
2008.12.02 19:30MTIA kormánybiztos elmondta: a kabinet részére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium készített előterjesztést. Ez a tájékoztató többek között rögzíti a már ismert információkat a nagy foglalkoztatók tervezett létszámleépítéseiről, illetve számba veszi a további lehetséges csoportos elbocsátásokat.
A jelentés - amellett, hogy az elbocsátásokból adódó, eddig megtett kormányzati lépéseket is rögzíti -javaslatokat tesz a kormánynak további, a gazdasági válság nyomán kialakult feszültségek enyhítését célzó intézkedések megtételére - közölte Tukacs István.
A múlt pénteken a japán Suzuki jelentette be, hogy az esztergomi autógyárában csak két műszakban termel tovább, ezért az 5.523 fős dolgozói létszámot 1.200 fővel csökkenti. Komáromban mintegy ezer, Debrecenben 500 főt küld el gyáraiból a tajvani Foxconn, a Videoton Holdinghoz tartozó VT Autóelektronikai Kft. 400 dolgozójától válik meg.
Kapcsolódó írások:
- Tölgyessy: Gyurcsány most már végigcsinálhatja
- Navracsics: a Gyurcsány-kormány szembemegy Európával
- Gyurcsány: A KEK feladata közelíteni az EU bővítési szándékait és a belépésre várók törekvéseit
- Gyurcsány: 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához
- Gyurcsány Ferenc szerint meglesz a többsége a költségvetésnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06