Nem akar hibázni a kormányfő
Gyurcsány: 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához
Gyurcsány Ferenc szerint 2009-től vissza kell térni a reformpolitikához, de úgy, hogy figyelembe veszik a 2006 és 2008 közötti időszak tanulságait, nem elkövetve még egyszer ugyanazokat a hibákat; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt szerdán.
2008.11.26 08:25MTIMint elmondta, december 15-ig a jövő évi költségvetés elfogadására koncentrál, utána azonban azon dolgozik majd, hogy meglegyen a szélesebb társadalmi támogatás és egyezség a reformok második hullámához, mert a változások csak akkor lehetnek sikeresek, ha az ország érti és támogatja azokat.
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a nagy ügyekben kormányokon átívelő összefogásra van szükség, amelyre a következő időszakban ismételten erőfeszítést tesz. A köztársasági elnök által létrehozott Bölcsek Tanácsával kapcsolatban úgy fogalmazott: ha ironikus akarna lenni, azt mondaná, "nem tudja, hogy az állam így működik-e", de nagyon jó dolognak tartja, hogy Sólyom László is kér szakmai véleményt neves szakemberektől. A kormányfő szerint azonban nincs arra fél év, hogy csak tanulmányok készüljenek, mert a világ gyorsabb ennél.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány Ferenc szerint az év elején nem kell a gáz árát emelni
- Gyurcsány Ferenc szerint meglesz a többsége a költségvetésnek
- Simon Gábor: nem lesz érdemi kihívója Gyurcsánynak a pártelnöki poszton
- Belgrádba látogat Gyurcsány Ferenc
- Fidesz-KDNP: Gyurcsánynak szerepe volt az egri kórház privatizálásában
- Fidesz-KDNP: Gyurcsánynak szerepe volt az egri kórház privatizációjában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


