Nincs szükség a posztra
Várhatóan nem lesz főtitkára az MSZP-nek
Várhatóan mégsem hozzák létre a főtitkári posztot, így az MSZP tavaszi tisztújításán nem választ főtitkárt a szocialista kongresszus - értesült a hétfői Népszava a párt vezetéséből.
2008.12.01 06:48NépszavaA lap úgy tudja, Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő a megyei elnökök legutóbbi tanácskozásán arra kérte a párt középvezetőit, hogy a március 21-22-i kongresszuson „érdemben” ne módosítsák a párt alapszabályát. Emiatt az elnöki kabinet élére májusban kinevezett, s napi pártszervezési ügyekben eljáró Lamperth Mónikának sem hoznak létre egy formalizált (főtitkári) tisztséget.
Lamperthnek, ha a feladatához „sarzsit” is akar, így most már csak az elnökhelyettesi poszt megszerzése marad, amiért Juhász Ferenccel kell(ene) ringbe szállnia (a két elnökhelyettes közül ugyanis Szekeres Imre pozíciója elvitathatatlan). Ugyanakkor többen úgy vélik, Gyurcsány továbbra is Juhászt támogatja. Az elnöki kabinetvezetőnek azonban így is reális esélye lehet a posztra, ha pedig mégis alulmarad, az egyik alelnöki poszt szinte biztosan az övé lehet. A három alelnök közül Kiss Pétert biztosan, Hiller Istvánt valószínűleg újraválasztják.
Szoros küzdelem lehet viszont Ujhelyi István alelnöki tisztségéért. Helyére nemcsak Lamperth, hanem esetleg Szanyi Tibor, Mesterházy Attila, netán a most kinevezett új közlekedési miniszter, Molnár Csaba is aspirál. Megfelelő számú jelölés esetén elindulhat az alelnöki posztért Mandur László, az Országgyűlés alelnöke is - olvasható a Népszavában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


