Nincs megegyezés az SZDSZ-el
Lendvai: az MSZP támogatja a terhek igazságosabb elosztását
Az MSZP-frakció olyan módosító indítványokat fog támogatni a költségvetés és az adótörvények kapcsán, amelyek a terhek igazságosabb elosztását és a gazdaság további kifehérítését szolgálják - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető Budapesten az MSZP választmányának ülése után.
2008.11.22 16:31MTI, Fotó: MTIA támogatott módosító indítványok közül kiemelte az adómentes képviselői költségtérítés megszüntetését, ezzel párhuzamosan az adózó költségátalány bevezetését. Lendvai elmondta, a kormánnyal együtt támogatják az örökösödési illeték rendszerének megváltoztatását, amely szerint a közeli rokonok esetében 20 millió forintos értékhatár alatt eltörölnék ezt a terhet. Kérdésre válaszolva a politikus azt mondta, az SZDSZ-szel nem egyeztek meg a jövő évi költségvetés megszavazásáról, de a költségvetési plafontörvény elfogadásával mind a két párt számára fontos elvárás teljesült.
Kapcsolódó írások:
- Ülésezik az MSZP választmánya
- "Kocsmaszint" - Brüsszelben már mindenkinek elege van a Fidesz és az MSZP vádaskodásaiból
- Az MDF, az MSZP és az SZDSZ az egészségügyi törvények módosításáról
- MSZP: eredményes volt a gazdasági csúcs
- MSZP: Orbán Viktor nélkül is sikeres volt a gazdasági csúcs
- A fővárosi MSZP támogatja a Főgáz eladását
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


