Egészségügy
A kórházi fertőzések csökkentését sürgeti a Reszasz
A szervezet többek között azt szeretné, ha 2017. július elsejére, a következő Semmelweis-napra minden kórházi folyosón lenne kézfertőtlenítő.
2016.11.24 08:41MTIA Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) azt szeretné, ha a kormány célul tűzné a kórházi fertőzések számának csökkentését.
Dénes Tamás, a szervezet elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában azt mondta: ebben a Reszasz is szeretne partner lenni. A szervezet ötpontos cselekvési tervet készített a kórházi fertőzések kockázatának csökkentéséért.
Dénes Tamás az M1-en felidézte, Semmelweis Ignác óta ismert, hogy a kézhigiénével nagymértékben lehet csökkenteni a kórházi fertőzéséket. A szervezet többek között azt szeretné, ha 2017. július elsejére, a következő Semmelweis-napra minden kórházi folyosón lenne kézfertőtlenítő. Az ugyanis - Dénes Tamás elmondása szerint - még csak kevés helyen van, vannak kórházak, ahol "még papír, szappan sincs".
Javaslataik között szerepel az is, hogy a megfelelő hivatalok az Országgyűlést és a közvéleményt is tájékoztassák a kórházi fertőzések helyzetéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06