Emmi
Az elmúlt években több területen javult a romák helyzete
A romáknál az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező, és ez az, ami a legjobban befolyásolja az elhelyezkedési lehetőséget.
2016.11.09 06:30MTIAz elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.
Langerné Victor Katalin a témában tartott háttérbeszélgetésen a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia indikátoraira hivatkozva azt mondta, hogy 2010-hez a roma népesség helyzetére vonatkozó főbb mutatók jelentősen javultak. A szegénység és társadalmi kirekesztettség is enyhült - tette hozzá.
A helyettes államtitkár ugyanakkor rámutatott: a romáknál az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező, és ez az, ami a legjobban befolyásolja az elhelyezkedési lehetőséget.
Langerné Victor Katalin minderről azzal kapcsolatban beszélt, hogy október végén a romák élethelyzetét taglaló írások jelentek meg. Ezekben - mint mondta - egy adott pillanatról készült hiteles adatokat közöltek, ugyanakkor a felzárkózásban nem lehet csak egy adott helyzetet nézni, hanem a folyamatot kell szem előtt tartani.
Közölte: a mutatók az össztársadalomhoz képest tényleg nem jók. Az adatokból látszik, hogy még mindig sokkal kevesebben vannak a romák között, akik munkát vállalnak, és sokkal kevesebben vannak az össztársadalomhoz képest azok, akik középiskolai vagy felsőfokú végzettséget szereznek. Azonban a roma társadalomhoz képest javulás figyelhet meg - hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.
Példaként említette, hogy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 2014-ben a romáknál 45,3 százalék volt, míg 2015-ben 26,7 százalék.
Langerné Victor Katalin megjegyezte azt is, hogy a felzárkózási stratégia indikátorrendszere a Központi Statisztikai Hivatal adatait dolgozza fel.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy 9000 hátrányos helyzetű általános- és középiskolás jut anyagi támogatáshoz az ösztöndíjrendszeren keresztül, és az Út a diplomához programban 900 hallgató kap ösztöndíjat.
Közölte azt is, hogy a rossz szociális körülmények között élő tanulók délutáni segítségét biztosító tanodák száma 2017-ben mintegy háromszáz lesz. Így ezekbe több mint 8 ezer gyerek járhat majd.
Langerné Victor Katalin elmondta, decemberben-januárban megkezdődik az új, hárommilliárd forintos keretű Nő az esély program megvalósítása, így újabb félezer nő dolgozhat majd a szociális ellátórendszerben.
Közölte, a forrás rendelkezésre áll a cigány kulturális központ létrehozására, a tervek szerint józsefvárosi Tavaszmező utcában kap majd helyet, abban a bérházban, amelyet korábban több roma civil szervezet is használt. A bérházat, amely nagyon lepusztult állapotban van, fel kell újítani és át kell alakítani. A tervek szerint 2018-ra készülne el a központ.
Kapcsolódó írások:
- Kitelepítik a romákat egy ukrajnai faluból
- Romák illegálisan felépített házait bontják tízesével Oroszországban
- ORÖ: határozatképtelen rendkívüli közgyűlés, újabb tanácskozást kezdeményeznek
- Debreceni Ítélőtábla: nem diszkriminálta a gyöngyöspatai romákat a rendőrség
- Belgrádban már a romák közül toborozzák a dzsihádistákat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06