Lincshangulat
Kitelepítik a romákat egy ukrajnai faluból
Lincshangulat uralkodott el a romákkal szemben egy dél-ukrajnai faluban, ahol holtan találtak egy kilencéves kislányt, akinek megölésével a hatóságok egy roma férfit gyanúsítanak.
2016.08.29 13:00MTIAz Ukrajnában komoly sajtóvisszhangot kiváltó ügy rendezése érdekében a járási vezetés úgy határozott, hogy kitelepítik a faluból az ott élő roma családokat. Kiköltöztetésüket még hétfőn végre kívánják hajtani, amihez buszokat biztosítottak – közölte Valentina Sztojkova, a területileg illetékes izmajili járási adminisztráció vezetője. Hozzátette, a roma családok beleegyeztek az elköltözésbe, megértve, hogy nem biztonságos számukra a maradás a településen.
Az ország déli részén, Odessza megyében lévő Loscsinyivka településen a múlt hét végén lángoltak fel az indulatok azután, hogy szombaton holtan találtak egy helybeli kislányt, akit az orvosszakértői vizsgálat szerint megerőszakoltak és több késszúrással megöltek.
A bűncselekmény elkövetésével a hatóságok egy húszéves roma férfit gyanúsítanak, aki először beismerte a tett elkövetését, ám később mindent tagadott. A gyanúsított jelenleg előzetes letartóztatásban van.
A kislány halála miatt felháborodott helyi lakosok rátámadtak a romák házaira, ablakokat zúztak be, bútorokat törtek, egy házat fel is gyújtottak.
Vasárnap délután a falubeliek tiltakozó menetben vonultak mintegy másfélszázan a járási hivatal elé, követelve a romák kitelepítését, amit végül a helyi adminisztráció támogatott, hogy ily módon állítsák helyre a nyugalmat a kistelepülésen. A járási vezetés elismerte, hogy másképpen képtelen véget vetni a rendbontásoknak, és szavatolni a romák biztonságát. Sztojkova magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy a környéken egy rendőrőrs jut három falura.
A hivatalvezető szavai szerint a faluban élő nyolc roma család közül kettőnek volt saját ingatlana, a többiek albérletben laktak. Sztojkova leszögezte, hogy a járási vezetés gondoskodik a loscsinyivkai romák más településeken történő elhelyezéséről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


