Ukrajna
Összeverték és agyonlőtték a megbilincselt férfit
Ukrán rendőrök összevertek, majd agyonlőttek egy megbilincselt, 32 éves férfit egy dél-ukrajnai településen - az eset komoly közfelháborodást és sajtónyilvánosságot kapott, az ügyben csütörtökön a főügyész is megszólalt.
2016.08.25 12:45MTIAz eset szerda éjjel történt az ország déli részén, Mikolajiv megyében lévő Krive Ozero településen. Szemtanúk elmondása alapját a férfit - Olekszandr Cukermant - egy szál alsónadrágban, felesége, édesanyja és két gyermeke szeme láttára ölték meg a rendőrök otthona előtt a nyílt utcán. A férfi neje hívta ki a rendőröket, miután összevitatkozott vele. A szomszédok ugyanakkor a családapát tisztességes, alkoholt nem fogyasztó férfiként jellemezték, akit egyszer sem láttak erőszakosan viselkedni.
Jurij Lucenko főügyész a Facebookon arról tájékoztatott, hogy az intézkedő hat rendőr közül hármat már őrizetbe vettek, hivatali túlkapással gyanúsítják őket. A törvényszéki orvosszakértői boncolás után nyilvánosságra hozott jelentés szerint a férfi legalább négy, lőfegyver - feltehetően flóbertpuska - okozta sebesülést kapott. Két lövedék a szívét érte, egy pedig a tüdejét. A szívét ért lövés és súlyos belső vérzés miatt halt meg.
A település ügyészségi hivatala és rendőrsége előtt mintegy kétszázan gyűltek össze csütörtökön, hogy tiltakozzanak a hatósági túlkapás ellen. A feldühödött tömeg meg akarta lincselni a rendőröket, többen közülük ököllel támadtak a rendfenntartókra. Azt a hat rendőrt, aki részt vett a férfi őrizetbe vételében, kimenekítették a rendőrőrsről.
A rendőrök kihallgatásukkor azzal védekeztek, hogy a férfi az őrizetbe vételkor ellenállást tanúsított, ezért megbilincselték, és fizikai erőt voltak kénytelenek alkalmazni vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


