Nem felejtik
A kétoldalú kapcsolatokról és az EU feladatairól tárgyal Berlinben Göncz Kinga
Németország soha nem felejti el Magyarországnak a berlini fal leomlásához és végső soron az ország újraegyesítéséhez elvezető, 1989-es határnyitást - hangsúlyozták a német parlament vezető politikusai csütörtökön Göncz Kinga külügyminiszterrel tartott találkozójukon.
2008.11.13 17:10MTIA magyar külügyminiszter kétnapos berlini látogatásának nyitányaként előbb Ruprecht Polenz-cel, a Bundestag külügyi bizottságának elnökével, majd Gunther Krichbaummal, az Európa-ügyek bizottságának vezetőjével tárgyalt - tájékoztatta a külügyminisztérium szóvivője az MTI-t.
Göncz Kinga megerősítette, hogy Magyarország a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából, 2009 június 27-én nagyszabású ünnepséget akar rendezni, s szeretné, ha Németország, a német kormány ezen a legmagasabb szinten képviseltetné magát. Az Európai Unió előtt álló feladatokkal, mindenekelőtt az uniós reformszerződés jövőjével kapcsolatban a miniszter asszony tárgyaló partnereinek elmondta, hogy Magyarország a jelenleginél erősebb EU mellett van.
Ennek szükségességét Göncz Kinga szerint a jelenlegi nemzetközi pénzügyi válság is bizonyította. Írország számára a szerződés jóváhagyásához jó ösztönzést jelenthetne, ha Dublin újabb döntéséig az összes többi tagállam ratifikálná a megállapodást - fűzte hozzá a külügyminiszter.
A tárgyalásokon szóba került az orosz-grúz viszály. A magyar külügyminiszter kifejtette, hogy Oroszországgal szükség van a párbeszédre, de ragaszkodni kell az elvekhez, így egyebek között Grúzia állami szuverenitásához és területi integritásához.
Rámutatott, hogy Magyarország támogatja Grúzia és Ukrajna csatlakozását a NATO tagsági akcióprogramjához (MAP), de fontosnak tartja, hogy erről előzetesen egységes NATO-álláspont alakuljon ki. Az energiabiztonság kérdéskörével kapcsolatban Göncz hangsúlyozta, hogy az Európai Unión belül közös álláspontot kell kialakítani, s ebben elengedhetetlen az egymás iránti szolidaritás.
Fontosnak nevezte a Mol arra irányuló javaslatát, hogy több ország kapcsolja össze meglévő hálózatait, s megerősítette azt is, hogy Magyarország rendkívül fontosnak tekinti a Nabucco-vezeték megépítését, amely a tényleges beszerzési diverzifikálást biztosíthatná.
Az ellátás biztonsága szempontjából ugyanakkor támogatta a Déli Áramlat kiépítését is. Szelestey Lajos tájékoztatása szerint a külügyminiszter vezető német újságírókkal is találkozott. A Magyarországot sújtó pénzügyi válsággal kapcsolatban kifejtette: kiutat jelentene, ha a mostani átalakítások, illetve reformok felgyorsítanák az euróövezethez való csatlakozást, hiszen az fokozott védelmet biztosít. Szlovákiát illetően pedig kijelentette, hogy a kialakult vitát kétoldalú alapon kell rendezni.
Utalt ugyanakkor arra, hogy a szélsőségek tekintetében aránytalanságok tapasztalhatók, hiszen Szlovákiában egy szélsőséges párt tagja a koalíciónak, miközben Magyarországon "marginális csoportokról" van szó.
Göncz Kinga délután az európai fiatalokat segítő, s Magyarországgal az unió népszerűsítésében korábban is együttműködő Heinz Schwarzkopf Alapítvány rendezvényén vett részt.
A külügyminiszter este hivatalosan megnyitja a Német-Magyar Fórum 18. közgyűlését, amelyen a két ország elsősorban politikai és gazdasági életének vezető képviselői az EU-n belüli együttműködés és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit tekintik át.
A magyar külügyminiszter pénteken délelőtt találkozik német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06