December elején
Egyszeri bérkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók
Egyszeri, bruttó 20 ezer forintos keresetkiegészítést kapnak a közszférában dolgozók december elején - közölte Budai Bernadett a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
2008.11.13 16:27MTIMint mondta, a kormány még tavaly vállalt garanciát arra, hogy a közszférában dolgozóknak a reálkeresete átlagosan 2008-ban is megőrzi a vásárlóértékét.
A kabinet elkötelezett abban, hogy betartsa ezt, még akkor is, ha azóta jelentősen megnehezedtek a feltételek - fűzte hozzá.
A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban született az a megállapodás, amelynek értelmében a korrekciós intézkedést idén két ütemben hajtja végre a kormány.
Az elsőt, az egyszeri, bruttó 15 ezer forintot július elején kapták meg a közszféra dolgozói, a másodikat pedig - amely szintén egyszeri, de több, bruttó 20 ezer forint - december első napjaiban.
A keresetkiegészítés nagyjából 700 ezer embert érint - jegyezte meg Budai Bernadett; hozzátéve, hogy a második részlet körülbelül 18 milliárd forint többletforrást igényel, amelyet a központi költségvetés céltartalékából fizetnek ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06