80 ezer forintban fogják maximálni 2009-től
Kormányszóvivő: megkapják a 13. havi nyugdíjat a 62 év alatti rokkantnyugdíjasok
Számíthatnak a 13. havi nyugdíjra jövőre is az öregségi nyugdíjkorhatárt, vagyis a 62 éves életkort el nem érő rokkantnyugdíjasok - közölte Budai Bernadett a szerda reggeli online kormányszóvivői tájékoztatón.
2008.10.29 10:21MTIMint mondta, azért tartja fontosnak tájékoztatni erről, mert számos helyen pontatlanul, tévesen jelentek meg információk. Kedden Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány javaslata szerint az emberek, a vállalkozások és az ország gazdaságának biztonságát szolgáló stabilizációs lépések részeként a 13. havi nyugdíjat csak azok kapnák, akik elérték az öregségi nyugdíjkorhatárt - mondta Budai Bernadett. Hozzátette: ahogyan a kormányfő is hangsúlyozta kedden, ez nem érinti a rokkantnyugdíjasokat.
A 13. havi nyugdíjat érintő másik javaslat azonban a rokkantnyugdíjasokat is érinti - emelte ki. Eszerint az átlagosnál magasabb nyugdíjban részesülők 13. havi rokkantnyugdíját - ugyanúgy, mint az öregségi nyugdíjasok esetében - 80 ezer forintban fogják maximálni 2009-től.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


