"Ürügyet adnak újabb magyarellenes akciókra is"
Daróczi: A kabinet elítéli - Fel kell lépni a szélsőséges megmozdulások ellen
A kormány elítél minden szélsőséges megmozdulást, a gyűlöletkeltés és kirekesztés minden formáját, legyen szó akár magyar-, akár szlovákellenes megmozdulásról - közölte a kormányszóvivő a szombati királyhelmeci radikális megemlékezés után az MTI-vel.
2008.11.09 08:00MTIDaróczi Dávid hangsúlyozta: a jogszabályok adta kereteken belül fel kell lépni az ilyen és ehhez hasonló megmozdulások ellen, amelyek alkalmasak lehetnek arra is, hogy tovább élezzék a már amúgy is meglévő feszültséget, és ürügyet szolgáltassanak akár magyarellenes akciókra is.
Mint mondta, Magyarország szlovákiai konzulja végig jelen volt a délutáni szlovák rendőrségi akciónál, és figyelemmel kísérte az eseményeket. Az első információk szerint a szlovák rendőrség ezúttal a jogszabályok adta kereteken belül maradt - jelentette ki.
A kormányszóvivő ismét megerősítette, hogy a kabinet továbbra is várja a szlovák hatóságoktól azokat az állítólagos bizonyítékokat, amelyekkel a szlovák rendőrség igazolni próbálja beavatkozása jogosságát a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen.
Mindeddig ugyanis nem jutott a magyar kormány tudomására olyan információ, amely igazolná, hogy a rendőrségi beavatkozás szükséges és arányos lett volna - tette hozzá Daróczi Dávid.
Ezt megelőzően a szlovák kormányfő azt hangsúlyozta, hogy "a független Szlovák Köztársaság területén egyenruhás magyar nácik nem fogják a programjukat deklarálni, amely egyebek mellett fenyegeti és megkérdőjelezi Szlovákia függetlenségét".
Robert Fico kormánya belügyminiszterével, Robert Kalinákkal és Ján Kubis külügyminiszterrel hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót Pozsonyban szombat este.
A szabolcsi Nemzeti Őrsereg szombaton Királyhelmecen tartott megemlékezést az első bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából. A koszorúzáson részt vevők közül 28 egyenruhást a szlovák rendőrség előállított.
A helyszínen lévő szlovák rendőröktől azt az információt kapták az újságírók, hogy azért vitték be őket a kapitányságra, mert a hatóság önkényuralmi jelképnek minősítette az megemlékezők árpádsávos karszalagján lévő jelet, egy rovásírásos H betűt.
Dunaszerdahelyen múlt szombaton játszott egymással a helyi futballcsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava. A 4-0-s pozsonyi sikerrel végződött meccs - amelyre mintegy ezer magyarországi drukker utazott el - a 15. percben félbeszakadt, és negyedóráig állt a játék, amikor a rendőrök behatoltak a magyar szurkolók szektorába.
A rendőri akcióban több szurkoló megsérült, egy nézőt mentőhelikopterrel vittek kórházba. A találkozó után Magyarországon több helyszínen tüntetések voltak, a budapesti szlovák nagykövetség előtt pedig elégették a szomszédos ország zászlaját.
Egy héttel az események után a Miniszterelnöki Hivatal előtt gyűltek össze tiltakozásul futballdrukkerek. A szombati budapesti demonstráción több mint ezren vettek részt.
Kapcsolódó írások:
- Szlovákiában előállították egy magyar radikális csoport tagjait
- Futballdrukkerek tüntettek a fővárosban
- Magyarország két héten belül bizonyítékokat vár Szlovákiától
- Pánikoló szlovák politikusok: a nagymagyar soviniszták az államhatár elfoglalását akarják
- Dunaszerdahely: egyelőre semmilyen videofelvétel nem igazolja a szlovák rendőrséget
- Szlovákia rendőrfőkapitánya csak tisztességes futballrajongókat és rendbontókat látott
- A szlovákok szerint videó van arról, hogy szurkolók fizikai erőszakot alkalmaztak
- Futballbotrány: a szlovák államfő azonosul a rendőrök dunaszerdahelyi fellépésével
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06