Önkormányzat
Tarlós: a mai állás szerint maximum négy hónapot csúszhat a 3-as metróvonal felújításának kezdete
Ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz késlekedés.
2016.06.17 21:35MTIA jelenlegi állás szerint maximum négy hónapot csúszhat a 3-as metróvonal felújításának kezdete, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz késlekedés - mondta Tarlós István főpolgármester péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
"Emberi számítás szerint ma úgy látjuk, hogy maximum négy hónapot" csúszhat a felújítás kezdete - mondta Tarlós István.
Ugyanakkor közölte azt is, nem biztos, hogy lesz csúszás. Kiderült, hogy nemcsak az északi, hanem a déli szakaszon is kevesebb mint 150 pótlóbusz szükséges.
"Úgy néz ki, hogy azért nem lesz esetleg csúszás, mert ennek a csúszásnak a néhány hónapos idejére régebbi buszok, viszonylag szerény költségű, házon belüli felújításával a BKV-nál össze tudjuk szedni ezt a kisebb kontingenst" - mondta a főpolgármester.
Közölte: a felújítás ideje alatt a metrószerelvények pótlására 150 csuklós buszra van szükség. Erre a BKV múlt évben lebonyolított egy tendert, és lett egy opcionális nyertes. A kormány viszont egy országos koncepcióra hivatkozva azt kérte, hogy ne vegyenek külföldi buszokat, hanem szolgáltatást vásároljanak.
A Fővárosi Közgyűlés a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy "egy olcsó, lezárt ajánlat ott van, amely megfelelő időre biztosítja a buszokat", de, ha a kormány július 5-ig pénzügyi garanciát ad kormányhatározatban a legolcsóbb ajánlat és az esetlegesen bekövetkező szolgáltatásvásárlás végösszege közti többletköltségre, akkor szolgáltatást rendel meg a főváros.
Ha nem születik meg a kormányhatározat, "akkor jönnek az új buszok" - jelentette ki Tarlós István, aki korábban elmondta, hogy a 3-as metróvonal infrastruktúrájának rekonstrukciós munkáinak megkezdésében a szolgáltatás megrendelés esetében csúszás lesz, és ez 45 nap és 6 hónap között ingadozhat. A felújítási munkák a tervek szerint novemberben kezdődtek volna.
A főpolgármester az ATV pénteki műsorában közölte azt is, hogy péntek reggel írásos meghívót kapott a június 24-ei kormányülésre. A kormányülésre Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megy majd el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06