Történelem
Mintegy 420 ezer magyar hadifogoly adatai kerültek elő Oroszországban
Mintegy 420 ezer, a második világháború alatt szovjet hadifogságba került magyar katona adatait találták meg magyar kutatók Oroszországban.
2016.02.18 16:39MTIBalog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének szervezésével, lebonyolításával foglalkozó Gulág Emlékbizottság elnöke is, hozzátette, a dokumentumok digitalizálását a Gulág Emlékbizottság költségvetéséből finanszírozzák majd, hogy könnyebben kutathatóvá váljanak.
Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, a második világháború alatt körülbelül 500 ezer magyar katona került hadifogságba a Szovjetunióban. Közülük 48 ezren meghaltak, az ő adataik megtalálhatók a Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltárában. A 420 ezer hazatért katona adatai viszont eddig hiányosak voltak.
Balog Zoltán beszélt arról is, hogy a bizottság tavaly decemberben meghirdetett négy pályázatára 232 pályamű érkezett, ezekből 125-öt támogat a bizottság 116 millió forint értékben.
A pénzből kutatásokat, illetve eredményeik megismertetését finanszírozzák, kiállítások létrehozását és emléktáblák kihelyezését segítik, valamint a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatásához járulnak hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
- 11:19 Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét
- 10:18 Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen
- 9:42 Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'
- 9:36 Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06