Azt tanácsolja, hogy mondjon le a hivataláról
Áder: egy ripacskodó kalandor az ország miniszterelnöke
Áder János szerint egy ripacskodó kalandor az ország miniszterelnöke, aki "ha kell táncol, ha kell, könnyeivel küszködve áll a nyilvánosság elé, ha kell, keblére öleli az ellenzéket is, de mindig szerepet játszik".
2008.10.25 09:21MTIA Magyar Nemzetnek adott interjúban Áder azt mondta, a Gyurcsány Ferenc és kormánya okozta terheket még akkor is érezni fogják a gyermekeink, amikor a magyar emberek 99 százaléka már nem is emlékszik rá.
A politikus hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc sem a válság kezelésére, sem a bizalom helyreállítására nem alkalmas, marketingpolitizálást folytat, és egyetlen célja az, hogy bármilyen eszközzel megnyerje a napi politikai csatákat az MSZP-n belül és politikai riválisaival szemben. Az interjúban azt is mondta: az emberek érzik, hogy hiteltelen a kormány, ezért a nemzeti csúcsot úgy fogadták, mint egy látványpékséget, erős fenntartásokkal.
Hozzátette, az értelmes javaslatokról a Fidesz hajlandó egyeztetni, de a pénzpiaci válsággal kapcsolatban a döntéseket a kormánynak kell meghoznia, és azok következményeit is vállalnia kell.
Úgy fogalmazott, nem lehet állandóan maszatolni. Áder János az interjúban kijelentette: ha valaki nem képes arra, hogy nehéz helyzetben felelős és jó döntést hozzon, akkor azt tanácsolja, hogy mondjon le hivataláról.
Személyes javaslataként azt fogalmazta meg, hogy Gyurcsány Ferenc a lehető legrövidebb idő alatt adja át a helyét egy új - a válság kezelésével megbízott és arra alkalmas - kormánynak.
A Magyar Nemztenek adott interjúban arról is beszélt, hogy ezzel egyidejűleg döntést kellene hozni arról, hogy az európai parlamenti választásokkal egyidőben legyenek országgyűlési választások is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


