A kilépett képviselőt támadja egykori pártja
Fidesz: Tóth András mondjon le, ha megszavazza a költségvetést!
Volt fideszes választókerületének elnöke szólítja fel lemondásra a Fidesz-frakcióból kilépett, jelenleg független országgyűlési képviselőt, Tóth Andrást, ha megszavazza a költségvetést.
2008.09.25 18:30MTIBudai Gyula, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4-es választókerület fideszes elnöke az MTI-nek elmondta: az újfehértói Fidesz-csoport csütörtök esti ülésén arra szólítja fel Tóth Andrást, a terület egykori választókerületi elnökét, Újfehértó polgármesterét, hogy ne szavazza meg a kisebbségi kormány által benyújtott költségvetést, vagy ha megszavazza, akkor mondjon le parlamenti mandátumáról.
A fideszes politikus azzal érvelt, hogy Tóth András a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi Fidesz-lista második helyéről jutott be a parlamentbe, aki pedig a Fidesz színeiben kerül be az Országgyűlésbe és megszavazza a kisebbségi kormány költségvetését, az nem méltó a mandátumra.
Mint mondta, az utóbbi időszakban Tóth András távol maradt a parlament feloszlatásáról szóló szavazásról és az interpellációs voksolásokról is, ebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy meg fogja szavazni a költségvetést. Tóth András a parlament feloszlatásáról szóló szavazáson valóban nem vett részt, előtte az MTI-nek azt mondta: most nem támogatja az indítványt, de decemberben megszavazná, ha lenne elfogadott költségvetés és adótörvény.
Az újfehértói polgármester 2007 októberében lépett ki a Fideszből, döntését akkor személyes okokkal magyarázta. Ha Tóth András lemondana mandátumáról, akkor a Fidesznek lenne joga mást jelölni a területi listáról. Rajta kívül Lengyel Zoltán a másik Fidesz-frakcióból kilépett független képviselő; ő 2006-ban a Fejér megyei 6. választókerületben szerzett egyéni mandátumot a Fidesz színeiben, majd 2007 augusztusában rendőrségi ügyét követően lépett ki a frakcióból. Lengyel Zoltán a mostani őszi ülésszak kezdetén bejelentette, hogy kisgazda színekben folytatja a parlamenti munkát. A független képviselő nemmel szavazott a parlament feloszlatásáról szóló indítványra és nem zárta ki, hogy megszavazza a költségvetést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06