Nem tudták, hogy nyilvános
Nyílt fórumon cigányoznak az egykori Móra tanárai
Egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői; azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik - írta a Délmagyarország című napilap.
2008.10.15 11:28MTIA lap beszámolt arról, hogy olyanok is vannak köztük, akiknek azért kreáltak általános iskolai állást, hogy mentorként segítsenek beilleszkedni új iskoláikban a volt "mórás" roma tanítványaiknak. Az iskolát az előző tanévben azért zárták be, hogy megszűnjön az elsősorban roma diákokat oktató intézmény különállása, a diákokat a város 11 iskolájába irányították néhány egykori tanáruk kíséretében.
Azért, hogy mentorként továbbra is segíthessék tanítványaik fejlődését, végtére ők ismerik legjobban a gyakran többszörösen hátrányos helyzetű diákokat. A szegedi deszegregációs program - a vásárhelyivel együtt - azóta országos jó hírre tett szert. Az újság megkereste az egyik érintett tanárnőt, akit miután szembesítettek a nyilvános levelezés tartalmával, úgy nyilatkozott, hogy ők "csak átvették" más fórumozók szóhasználatát, amikor orknak, norvégnak, tücsöknek, cigónak, c-nek nevezték szövegeikben a romákat.
Egy másik érintett szerint butaság volt a cselekedetük. A szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője, Kardos János erre úgy reagált, hogy több tíz millió forintért létesítettek 16 és fél álláshelyet az egykori iskola volt pedagógusainak. Ha úgy tetszik, azért van állásuk a nagyvárosban - ahol 500 pedagógusnak egyébként nincs munkahelye -, hogy a roma tanulókat segítsék. Ha beigazolódik, hogy valóban éppen a mentorként működő pedagógusok képesek ilyen szövegeket "kibocsátani", akkor ezzel bebizonyították saját alkalmatlanságukat. Arról tájékoztatott, hogy a fenntartó önkormányzat intézkedése nyomán fegyelmi vizsgálatok indulnak azokban az iskolákban, ahol a fórumozó volt mórás tanárok tanítanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


