A fő irányvonalakban egyetértenek
A szociális miniszter helyesli a borsodi cigányvajda kezdeményezését
A fő irányvonalakban egyetértünk a vajdával, a részletekben is közel van az álláspontunk - nyilatkozta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az Észak-Magyarországnak, azt követően, hogy a lap hírt adott a borsodi cigányvajda kezdeményezéséről.
2008.07.17 08:28MTIA vajda az ország gazdasági, szociális és munkaügyi helyzetének javítása érdekében levelet írt a miniszterelnöknek. Lakatos Attila szerint az ország leghátrányosabb helyzetű megyéiben állami vagy önkormányzati szerepvállalással alapítványokat kellene létrehozni, amelyek célja a leszakadó megyékben élő, halmozottan hátrányos helyzetű emberek, családok munkához juttatása lenne, etnikumtól, nemtől, életéletkortól függetlenül, mert jelenleg ezek egyetlen jövedelemforrással rendelkeznek: a segélyekkel.
Szűcs Erika a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lapnak elmondta: helyesli, hogy a magánszférát is érdekeltté tennék a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában. Ezért is tervezi a szaktárca a Start régiókártya bevezetését, aminek lényege, hogy aki segélyezettet foglalkoztat, annak 3 évig nem kell az illető után járulékot fizetnie.
Az azonban vitatandó, hogy a foglalkoztatás szervezése alapítványokon vagy önkormányzatokon keresztül történjen-e, mert intézményi szerveződésnek lennie kell annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek és a munkaadók igényei találkozzanak - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


