Fontos, hogy egyezség jöjjön létre
Gyurcsány: változik a növekedési, az inflációs és a béralakulási mutató
Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták.
2008.10.14 12:52MTI, Fotó: MTIA kormány most azzal számol, hogy a korábbinál kisebb növekedés kisebb inflációval jár együtt, miközben a bérjövedelmek az inflációval egyező mértékben emelkednek - jelezte Gyurcsány. Hangsúlyozta: "fontos, hogy egyezség jöjjön létre a nemzeti csúcson az azonnali lépésekről, majd 2009. évről". A miniszterelnök közölte: az elfogadott betétvédelmi törvény nemcsak a lakossági betétekre nyújt garanciát 13 millió forintig, de a vállalkozói betétekre is.
A munkavállalókat képviselő Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a keddi találkozón "töröltük a bérbefagyasztás kifejezést a jövő évi bértárgyalások kapcsán". Az OÉT pénteki ülésén folytatódnak a bértárgyalások. Ezt megerősítette Futó Péter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint a tárgyalások három legfontosabb eleme a stabilitás, az összefogás és a bizalom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


