Soha ne kelljen igénybe venni
Gyurcsány: a pénzügyi válság első támadását sikeresen kivédtük
Magyarország elsőként szervezte meg a régióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió támogatását azért, hogy "ne kelljen soha igénybe venni" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
2008.10.13 12:09MTISzükség van arra, hogy azok, akik az országot támadják, lássák, hogy Magyarországnak erős szövetségesei vannak, s nincs egyedül - tette hozzá a kormányfő a pénzügyi szakemberekkel folytatott megbeszélését követően tartott tájékoztatón. Veres János a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: a tárgyalásokat Magyarország kérte a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ez azonban nem jelenti azt, hogy "hitelt vennénk fel az IMF-től".
A pénzügyminiszter elmondta: a megállapodás alapján bármi lehet az együttműködés tartalma, a későbbi folyamatok függvényében. A pénzügyi válság első támadását sikeresen kivédték - mondta a miniszterelnök a tájékoztatón, de hozzátette: még "nem vagyunk túl a válságon, csak az első támadáson, a védekezés folyik". Megjegyezte, hogy hétfőn reggel már erősödött a forint és emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. A kormányfő szerint a támadás visszaverése egyrészt annak volt köszönhető, hogy "rendkívül gyorsan sikerült megtenni az első lépéseket" csütörtökön este, majd pénteken bejelentették azt a tervezetet, amely a hosszú távú védekezést szolgálja.
Harmadrészt Magyarország Közép-Kelet-Európában elsőként vette fel a kapcsolatot az IMF-fel és az Európai Unióval. A nemzetközi intézmények támogatásukról biztosították az országot - ismertette a miniszterelnök. Hangsúlyozta: most az Európai Unió az esetleges támogatások terén ugyanazt ajánlja fel Magyarországnak, mint az eurózóna tagállamainak, az unióval "folytatjuk e téren is az együttműködést". Mind a Bankszövetség, mind a biztosítók szövetségének vezetője megerősítette, hogy a biztosítási és bankrendszer tagjai stabilak, teljesítik kötelezettségeiket - mondta a kormányfő.
Simor András, a jegybank elnöke megerősítette, hogy folyamatosan figyelik a piacok alakulását, és ha szükséges, minden kellő intézkedést megtesznek a magyar pénzintézeti szektor védelmében. A miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélésen részt vett a pénzügyminiszter, a gazdasági tárca vezetője, a jegybank elnöke és két alelnöke,a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, a PSZÁF elnöke, a Bankszövetség és a Magyar Biztosítók Szövetségének vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


