Lezárult a vasúti vizsgálat
Monorerdei tragédia: lehet, hogy hibázott a mozdonyvezető?
Lezárult a MÁV belső vizsgálata a Monorierdőnél egy hete történt vonatbaleset ügyében, a vizsgálat eredményét azonban egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
2008.10.14 08:57NépszavaA Népszava úgy értesült, hogy az InterCitybe hátulról belerohanó személyvonat vezetőjét terheli a felelősség a tragédia miatt, mivel nem lassított le az előírt sebességre, ráadásul a kalauznővel beszélgetett a tragédiát megelőző percekben. A rendőrségi vizsgálat lezárultáig nem hozza nyilvánosságra a MÁV azt a dokumentumot, mely a múlt héten négy halálos áldozatot követelő vasúti baleset okairól és a felelősökről szól – ezt Kalavecz Imre, a vállalat sajtófőnöke közölte a Népszavával.
Hozzátette, a vizsgálat mindenre kiterjedt annak érdekében, hogy tisztázzák: mulasztottak-e a vasút dolgozói. A vizsgálatról megkérdeztük Juhász Sándort, Monorierdő polgármesterét, aki a Népszavának elmondta: sajnálja, de nem tud információkkal szolgálni, mivel sem a rendőrség, sem a vasúttársaság részéről nem kapott tájékoztatást, ezt egyébként nehezményezi is.
Más forrásból viszont úgy tudják, hogy az InterCitybe a megengedett sebesség többszörösével belerohanó személyvonat vezetőjének esetében a személyi felelősséget megállapították a MÁV-nál: a masiniszta állítólag egy kalauznővel beszélgetett a tragédiát megelőzően. Információk szerint a dokumentum kitér arra is, hogy egy föld alatt húzódó kábel zárlata miatt hibásodott meg a vasúti biztosítóberendezés, s ezért nem működtek a fényjelző készülékek sem.
Az úgynevezett vonatbefolyásoló berendezések ilyenkor 15 kilométer/óra sebesség alatt tartják a vonatokat, pont a balesetek elkerülése miatt. Az InterCity le is lassított, a személyvonat azonban továbbra is 100 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.
A vonatbefolyásolót akár a mozdonyvezető is kikapcsolhatja, vélhető, hogy ez történt most is. Ez azonban csak a nagy sebességet magyarázza, azt nem, hogy a masiniszta miért nem látta az előtte haladó másik vonatot és miért nem fékezett időben. A rendőrségi nyomozás is tart még, jelenleg a szakértői véleményre várnak, melyet tanúkihallgatások követnek majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


