Európai szinten is korszerű berendezések vannak
A MÁV szerint a magyar vasút biztonsága megfelelő
A MÁV álláspontja szerint a magyar vasút biztonsága megfelelő, a hatóságilag előírt biztonsági ellenőrzéseket rendszeresen elvégzik a pályákon - mondta Mosóczi László, a vasúttársaság általános vezérigazgató-helyettese.
2008.10.13 19:34MTI, Fotó: MTIUtalt arra, hogy a nemzetközi vasúti ügynökség adatai alapján a magyar vasút biztonsága Európa középmezőnyébe tartozik a szabályozási és biztonsági berendezések rendelkezésre állása alapján. Elmondta: az állomásokon lévő biztosító berendezések, illetve a pályákon meghatározott szakaszonként lévő térközbiztosító berendezések ugyan eltérő technikai színvonalat képviselnek, de mindegyik biztonságos. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a 700 állomásból 300-nál európai szinten mérve is korszerű berendezések vannak.
Kérdésre válaszolva Mosóczi László elmondta, hogy a Monorierdőnél történt vonatbaleset okának vizsgálata - több szervezet bevonásával - még tart, annyi biztos, hogy a térközbiztosító berendezés nem működött, a hiba a vasútvonalon történt, nem az állomáson. Hozzátette, hogy a nyáron történt kaposvári baleset vizsgálatát a rendőrség október végéig meghosszabbította.
Szamos Alfonz, a MÁV pályavasúti főigazgatója a pálya műszaki ellenőrzésével kapcsolatban kifejtette, hogy gépekkel mérik a vágányok állapotát, az adatokat kiértékelik és ezek alapján intézkedéseket hoznak. Hozzátette, hogy a MÁV vasúti pályaellenőrzési módszereit más vasúttársaságok is alkalmazzák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


