Fiúk irányába tett kezdeményezései miatt
Elítélték a nagykanizsai piarista iskola volt tanárát, de csak öt évre tiltották el
Jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a tanári hivatástól a Nagykanizsai Járásbíróság azt a 36 éves paptanárt, aki a nagykanizsai piarista iskolában két diákhoz is megpróbált szexuális céllal közeledni.
2015.07.02 15:54MTIAz ítéletről csütörtökön online kiadásában beszámoló Zalai Hírlap felidézi, hogy a 36 éves N. Gábor Tamás teológus, hittanár 2009-től dolgozott az egyházi oktatási intézményben, ahol földrajzot és kémiát tanított.
A tavaly nyáron végetért tanévben egy 13 éves fiúval a szexuális szokásairól kezdeményezett beszélgetést, egy 16 éves fiúnak pedig internetes levelezésben tett szexuális tartalmú célzásokat. A vádirat szerint a tanár a viselkedésével károsan befolyásolta a gyerekek lelki fejlődését.
A pedagógus beismerte tettét.
Kiskorú veszélyeztetésének kétrendbeli bűntette miatt a járásbíróság a napokban másfél év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, illetve öt évre eltiltotta a tanári hivatás gyakorlásától. Az ítéletet minden érintett tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.
Az MTI korábbi rendőrségi információja szerint a piarista iskola igazgatója tett tavaly nyáron bejelentést az intézmény volt tanára ellen kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.
Az esetről akkor először beszámoló Kanizsahír portál azt írta: egy 12 éves nagykanizsai gyermek édesanyja jelezte, hogy fia számítógépén az iskola tanárával folytatott, pedofíliára utaló üzenetváltások történtek, s tudomására jutott, hogy a tanár az előző munkahelyein is hasonló ügyekbe keveredett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06