"A kormány nem tud elszámolni a hiányról"
A Fidesz felfüggesztené a 2007-es zárszámadás tárgyalását a hiányadatok miatt
A Fidesz azt fogja kezdeményezni a házbizottságban, hogy a parlament függessze fel a 2007-es zárszámadás tárgyalását, a költségvetési bizottság pedig hallgassa meg a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Számvevőszék illetékeseit, mert a kormány nem tud elszámolni az államháztartási hiány pontos adatairól - mondta Varga Mihály.
2008.10.01 16:12MTIA fideszes képviselők kedden este kivonultak a parlamentből a 2007-es költségvetés végrehajtásáról szóló általános vitáról.
Varga Mihály szerint azért, mert a kormány által beterjesztett zárszámadásban 5,5 százalékos hiány szerepel, azonban kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium 450 milliárd forinttal tévedett, és csak 5 százalékos lett a hiány. Erről a Központi Statisztikai Hivatal adott ki egy anyagot, amelyben a gazdasági növekedési adatot is korrigálták, 1,3-ról, 1,1 százalékra - tette hozzá. Szerinte 450 milliárd forint olyan nagyságrendű tévedés - egy metróberuházás, vagy a Ferihegyi repülőtér ára - ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig a keddi vitában nem tudott magyarázatot adni arra, hogy ez miért következett be, annyit mondott, hogy módszertani módosítások történtek.
A költségvetési bizottság fideszes elnöke elmondta: a csütörtöki házbizottsági ülésen ezért a Fidesz javasolni fogja a parlamenti vita felfüggesztését, a költségvetési bizottságban pedig kezdeményezni fogják a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Számvevőszék illetékeseinek meghallgatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06