Teljesíthető mérték
Négy százalékos lesz az államháztartási hiány
A konvergencia programban eredetileg szereplő 4,3 százalékos államháztartási hiányt négy százalékosra teljesítjük az idén, öt hónap adatai alapján ez a mérték még a váratlan helyzeteket tekintve is teljesíthető - jelentette ki Veres János.
2008.06.28 17:46MTIA 4 százalékos államháztartási hiány eléréséhez természetesen az kell, hogy az adóbevételekből ne a kiadásokat generáljuk. A bevételeket csak a költségvetés keretein belül lehet elkölteni, a több adóbevételt - mint tavaly is - hiánycsökkentésre fordítjuk - mondta a pénzügyminiszter.
Veres János megjegyezte: a kiigazításnak, a költségvetési egyensúlyteremtésnek nemcsak az államháztartásra gyakorolt hatása fontos, hanem a finanszírozási igényt befolyásoló hatása is. A korrekciót végrehajtottuk, ahhoz azonban, hogy ne kerüljünk hasonló állapotba a következő húsz évben, ildomos ebben a periódusban megtenni azt a kiigazítást is, amely érdemi, strukturális átalakításokat eredményez a magyar államháztartásban - mondta a pénzügyminiszter, emlékeztetve arra, hogy a kiigazítás nagyobbrészt kiadáscsökkentést, kisebb részben bevételnövelést tartalmaz.
A következő évben reálisan teljesíthető a 3 százalékot el nem érő államháztartási hiány - szögezte le. A pénzügyminiszter teljesíthetőnek ítélte az inflációs célokat is, a tavalyi 8 százalékról az idén 5,9 százalékra mérséklődhet a pénzromlás. A gazdaság növekedése a tavalyi 1,3 százalékról 2,4 százalékra emelkedhet, és érdemben magasabb is lehet - vélekedett Veres János.
A reálbér az elmúlt évi 4,8 százalékos csökkenés után 0,4 százalékkal nőhet, miként a fogyasztás is, amely a tavalyi 2,1 százalékos visszaeséssel szemben 0,5 százalékkal emelkedhet. Bővülnek a beruházások is, a 2007-es 1 százalék után várhatóan 4 százalékkal. Veres János azt is megemlítette: a külföldi tőke érdeklődése nem csökken Magyarország iránt, ezt ékesen bizonyítja a Daimler-konszern tervezett beruházása. Az idén a tervek szerint 4 milliárd eurónyi működő tőke érkezik az országba - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


